„Mennyi szenved�s az �ra
hogy boldog l�gy nemsok�ra?
Mennyi v�res k�nny a b�re
hogy az otthont el�rd v�gre?
L�pteidet h�nyig sz�mold
meddig f�rk�szd messzi t�volt
Eget h�ny im�val f�raszd?
Er�szakkal �jra t�maszd
fel a rem�ny kopott m�s�t
lelked hazug vallom�s�t?
Mert azt, hogy m�r r�g feladtad
nem vallhatod be magadnak,
nem ugorhatsz ki a k�rb�l.
�gy kezded mindig el�lr�l,
minden egyes sz�rke nappal,
minden r�gi gondolattal,
mindig �jra, mindig f�jva,
egyre gyakrabban meg�llva,
l�ted lassan m�lik tova
perceidnek t�nik nyoma
s mire elfelejtik neved
f�jdalmad is elfogy veled.”